NAKED SNAIL MOVEMENT

A Naked Snail mozgalom egy kísérlet. Központjában az ember élethosszig tartó tanulása, változása áll, holisztikus-filozófiai-lélektani megközelítésben. Az alapító Halas Dóra karnagy, pedagógus.

A mozgalom legfőbb elve, hogy életünk bármely szakaszában képesek vagyunk újrahuzalozni önmagunkat: a testet, az idegrendszert, az érzelmi reakciókat, a gondolkodást – kitartó, de szelíd és folyamatos munkával.

Az Angol Nyelv elsajátítása kulturális és életfilozófiai témájú, napi hanganyagok és online élő órák segítségével – hamarosan elérhető a Teachable platformon is


Hétköznapi Figyelem, vagyis a tudatos jelenlét gyakorlása Jon Kabat-Zinn Mindfulness-Based Stress Reduction programjára építve


Vokális és Improvizatív Hangkutatás Halas Dóra, a Soharóza alapító karnagyának tanulmányai, tapasztalatai és gondolkodása mentén


A körülöttünk lévő Térhez és Tárgyakhoz való viszonyunk kérdése, részben Marie Kondo (konmari) módszere alapján

Oktatási filozófia

Első lecke: a ‘meztelen csiga’ kifejezés nem létezik az angol nyelvben. Angolul nem naked snail, hanem slug.

Második lecke: egy idegen nyelv elsajátítása – csak úgy, mint bármilyen más tanulási és fejlődési folyamat – megköveteli, hogy levetkőzzünk néhány ránk rakódott viselkedés/létezés formát, mint például az önkritikát, a sok esetben iskolai helyzetekből eredő félelmet, a bizonyítási vágyat, a cél elérése végett kialakult belső feszültséget, a rohanó tempót, a türelmetlenséget. Ezek az automatizmusok blokkolják a tanulási képességeinket, hiába magolunk be egy lexikonnyi szókincset és rajzoljuk tele füzetünket nyelvtani szabályokkal. Ergo ugyanannyira cél a káros, gyakran rejtett szokások lassú leépítése, mint a nyelv kitartó gyakorlása.

Belső inspiráció…

… nélkül azonban nem jutunk messzire, ezért a biztos haladás segédeszköze a motiváció fenntartása, azaz az élvezet és a játékosság megtalálása a tanulási folyamatban, nem csak rövid, de hosszú távon is. Ebben nyújtanak támaszt az időnkénti egyéni online találkozások. Ahogyan az orvos és a beteg kapcsolata is akkor egészséges (no pun intended), ha a két fél 50-50%-ban vállal felelősséget, úgy itt is közös erővel haladunk.

Tudományosan szólva…

… az itt alkalmazott módszer az ún. comprehensible input (érthető közlések) tézisén alapszik, amely azt állítja, hogy az adott idegen nyelvet – kortól függetlenül – nem megtanuljuk, hanem egy tudatalatti folyamat során ELSAJÁTÍTJUK – ahogyan a babák is természetesen úton sajátítják el az anyanyelvüket. A kulcs a stresszmentes környezet és a megfelelő mennyiségű, érthető nyelvi input. A nyelvtani szabályokat és az új szavakat nem bemagoljuk, hanem különböző módokon más agyterületekhez kapcsoljuk – és ENGEDJÜK, hogy a nyelv komplex szerkezete “megérkezzen”. 

A Rewire Your English! program egyesíti a modern nyelvészet (Dr. Stephen Krashen, James J. Asher, Michel Thomas), az idegtudomány (Dr. Andrew Huberman, Carol C. Dweck) és a keleti gyakorlatok néhány hatékony felismerését. Ugyanazon alapelvet követjük, mint a Qi gong vagy a Mindfulness alapú gyakorlatokban: a tudatalatti, szándékvezérelt tanulás erejét.

A program összetevői

JUGGLE-JIGGLE HAVI CSOMAG

(csúszkáló ár: 15.000-30.000 Ft/hó)

  • havi 12 db tematikus, angol nyelvű hangfelvétel és olvasnivaló
  • heti 3 motivációs e-mail, linkkel a Teachable oktatói felületre
  • egyéni időbeosztás szerint követhető
  • választható tematika és szint:
    • BEST OF JUGGLE-JIGGLES: egy szerteágazó mix, nyelvészeti érdekességektől kezdve az angol szövegű daltanuláson át az irodalomig és kultúráig bezárólag mindenféle izgalmas téma
    • MINDFUL MINIMAL EDITION: 15-30 perces “tudatos jelenlét” gyakorlatok
    • HALAS ILUSHKA IN YOUR HOME: Marie Kondo módszerének rendszerezett ismertetése, illetve egyéni interpretációja
    • THE BABY SLUG VERSION: vegyes témájú hanganyagok kezdőknek/újrakezdőknek

ONLINE ÉLŐ ÓRÁK

(csúszkáló ár: 5000-15.000 Ft/alkalom)

  • 30 perces egyéni, online jelenlét
  • rugalmas időpontfoglalás a Calendly oldalon keresztül
  • akárhány alkalomra lehet jelentkezni egy hónapban
  • dupla órát is lehet foglalni

Mi ez valójában?

A Rewire Your Mind! program az idegrendszer tudatos újrahuzalozása. Alapja a Jon Kabat-Zinn által az 1970-es években elindított MBSR (Mindfulness-Based Stress Reduction) módszer, amely mára több évtizednyi tudományos kutatással bizonyította hatékonyságát a stresszkezelésben és az életminőség javításában. 

Magyarul szoktam Hétköznapi Figyelem – vagy méginkább hatásvadász módon Hétköznapi Extázis kurzusként is hivatkozni erre a folyamatra, mert valóban ez történik: napról napra megtanulunk tudatosabban figyelni a mindennapi életben az egészen apró dolgokra is. Például részleteiben megfigyeljük egy pohár víz kortyolgatását vagy a sétálásunk belső mozdulatait, megállítjuk az időt egy kicsinyke öröm megélésekor, és akár egy nehéz érzéssel is együtt ülünk anélkül, hogy elmenekülnénk előle. Mindez tud eksztatikus hatású is lenni, de legalábbis megnyugtató, lelassuló, elfogadó.

KI ÁLL A PROGRAM MÖGÖTT ÉS MIÉRT ÁLLT ODA?

A Rewire Your Mind! program a Naked Snail Movement keretein belül valósul meg, mely mozgalmat én, Halas Dóra, alapítottam 2024 elején a különböző területeken végzett tevékenységeim egy mederbe terelése végett.

Ez idő tájt kezdtem másfél éves MBSR oktatói képzésemet Németországban, mivel a korábbi években végzett, rendszeres Mindfulness és Qi Gong gyakorlások során saját magamon tapasztaltam meg, hogy ez a módszer igazi út a változáshoz és számomra – mint Európában született és nevelkedett ember számára – is elérhető és fenntartható. Megtapasztaltam és naponta átélem, hogyan alakítja át a tudatos jelenlét gyakorlása a mindennapi életet és a kapcsolataimat: a rohanástól, a teljesítménykényszertől és a félelemtől egy tudatosabb, ítéletmentesebb életmód felé. Jelen pillanatban az MBSR tanári képzésem utolsó szakaszában járok.

Fotó: Csibi Szilvia

Kinek lehet ez érdekes?

  • Aki szeretne kilépni a végeláthatatlan teendők körforgásából
  • Aki úgy érzi, sosem elég a napi 24 óra 
  • Aki nyitott új perspektívák felfedezésére
  • Aki szeretne fejlődni, és ezzel kapcsolatban szívesen kísérletezik 
  • Aki kíváncsi a hétköznapi pillanatok különleges megélésére
  • Aki szeretne tudatosabban jelen lenni az életében
  • Aki szeret kísérletezni önmaga megismerésében

HOGY NÉZ KI A PROGRAM?

Az MBSR egy nagyon konkrét, tudományos kutatások által igazolt képzés. Éppen a rengeteg tudományos eredménynek köszönhető, hogy szigorúan ragaszkodunk a kurzus fix programjához. Röviden, számokban összefoglalva: 

  • 8-hetes program
  • 5-10 fős csoport
  • heti 2,5 órás találkozó (online)
  • napi 45-60 perces otthoni gyakorlás segédanyagok segítségével
  • a 6. hét környékén egy egész napos gyakorlónap
  • 1 db előinterjú és utóinterjú

Erre a sok mindenre azért van szükség, mert ami történik ilyenkor, az az idegrendszer ÚJRAHUZALOZÁSA. Ezt hívják úgy, hogy NEUROPLASZTICITÁS – ez annyit jelent, hogy az agyunk és idegrendszerünk akármilyen korunkban képes változni. Ez a változás azonban lassú folyamat, kitartást és hitet kíván. Ugyanolyan ez, mint ahogyan gyerekkorunkban megtanultunk járni, írni-olvasni, vagy esetleg hangszeren játszani, sportolni vagy kötni, vagy felcsattanva reagálni dolgokra vagy félni mások véleményétől – vagy bármi mást, ahol az agyunk szép lassan összekötötte az idegszálakat az izmokkal, a hormontermeléssel és más testi folyamatokkal, és ami a hónapok, évek során AUTOMATIKUSSÁ vált.

Az MBSR során az intenzív gyakorlás eredményezi ugyanezt a fajta idegi huzalozást. Ez nem egy varázsprogram, ahol egy rövid gyakorlat után jobban leszünk. Ez egy többhetes, nagyon szépen irányított újratanulás.

Csúszkáló ár: 40.000 – 120.000 Ft (értsd: lehetőségeidhez mérten te döntöd el, hogy mennyit tudsz/szeretnél fizetni a teljes kurzusért)

Ez itt a Naked Snail Voice Movement (vagyis a Meztelen Csiga Hangmozgalom) és annak még nemlétező kórusa, a Rewire Choir, ami éppen alakul az éterben, de leginkább az elmémben.

Sziasztok, Halas Dóri vagyok, több budapesti kórus (köztük a Halastó és a Soharóza) megálmodója és alapítója. Az elmúlt 25 évben több énekegyüttes és zenei, illetve színházi projekt karnagya, zenei vezetője voltam. Emellett tanítottam gimnáziumban és tartottam workshopokat felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt.

Most új fába vágom a fejszém, kiszabadítom az ordító, fába szorult meztelen csigákat. Micsoda jövőkép egy kórusnak.

Nem, nem egy meztelenül éneklő csapatot álmodtam meg, bár az is jól hangzik és a múltkor egy koedukált szauna közepén komolyan elgondolkodtam rajta – igazán felszabadító projekt lenne.

A Naked Snail Voice Movement egy új kísérlet: egy igazán lassú folyamat (innen a CSIGA) abba az irányba, hogy levetkőzzük (ld. MEZTELEN) mentális és fizikai feszültségeinket, miközben a hangunkkal és testünkkel dolgozunk, kísérletezünk. 

Az emberek többsége egészséges hanggal született, mindannyian rendelkezünk azzal a belső képességgel, hogy ezt a hangot beszédben, éneklésben, vagy ha kell, kiabálásban, sikoltozásban, nyöszörgésben önkifejezésre használjuk. A nehezebbik rész megengedni magunknak ezt.

Ne tévesszen meg, amit mások mondtak az énekhangodra vagy a hallásodra vagy amit te magad gondolsz róla most.

A Naked Snail Movement játékai és tevékenységei a mozgást, a légzést, a beszédet, a nevetést, a meditációt, a relaxációt használják – olyan gyakorlatokat, amelyek abban segítenek, hogy a hang szabadon és őszintén áramolhasson. Ez egy fizikai, mentális és érzelmi kérdés. 

Ezen kívül évek óta nagy rajongója vagyok a kollektív vokális zeneszerzésnek (röviden KOMP), amit az elmúlt két évtizedben intenzíven kutattam az amatőr kórusokkal való munkáim során – még doktori disszertáció és DLA koncert is született belőle 2013-ban (innen a zárójeles DR a nevem előtt) . Ezt a rengeteg zenei tapasztalatot most épp hagyom ülepedni, miközben újabb tanulmányokkal erősítem magam (MBSR oktatás, taichi, meditáció, légzéstechnikák, anatómiai hangképzés, kognitív lingvisztika és nyelvoktatás, szövés) – és kíváncsian várom, hogy az ülepedés és az önfejlesztés folyamatai miként fognak természetes úton egybeforrni. 

Legó-agyam van: mindent rendszerben érzékelek. A praktikusan gondolkodó elme azonban nem leválasztható az érzelmekről, a fizikai érzetekről, a múltunkról és jövőnkről, a kapcsolatainkról. Így válik az otthon rendszerezése filozófiai és önismereti kérdéssé.

MARIE KONDO
Grafika: François Chalet

Kón Marika után szabadon: sziasztok, Halas Iluska vagyok. Hat évesen egy gyereknyaraltatáson neveztek el Iluskának.

Évek óta a japán Marie Kondo elkötelezett híve és nebulója vagyok. Nem csak praktikus, hanem filozófiai szinten. Ehhez jön hozzá, hogy az agyam mindent rendszerben lát. Szinte táblázatban.

Egy nap elkezdtem megosztani az ismerőseimmel a legjobban működő trükköket a mindennapi életemben és a tárgyak viszonyulásához kapcsolódó gondolatokat.

A kezdeti 40 poszt után lett egy hivatalos Halas Iluska oldal is, ahol már szélesebb témákat érintek és olyan dolgokról írok, amik az én életemben apró felismerések magammal és a világgal kapcsolatban: konmari, positive parenting, qigong, hétköznapi figyelem, közösségi szövés, és sok minden más. Nincs agenda, nincs fan-vadászat, csak ihlet van időnként az írásra és megosztásra.

Minden, amit írok, egy egyvelege annak, amit olvasok és amit a saját működésemmel kapcsolatban tapasztalok. Tudom, hogy nem ez az egyetlen út. Végtelen sok út van és nincs fekete-fehér sem. Az én életemre azonban óriási hatással vannak ezek az apró dolgok – kifejezetten nem csak praktikus szinten. A többit az olvasóra bízom.